Szabó Alexandra

Betegségem óta már több mint 8 év telt el. Azóta ugyanolyan hétköznapi életét élek, mint más kortársaim. Közeli hozzátartozóim, különösen szüleim, öcsém, nagyszüleim és keresztanyám mindenben mellettem álltak, segítettek ebben a nehéz időszakban. Számomra fontos volt, hogy nem kellett évet kihagynom tanulmányaimban, így az általános iskolát régi osztálytársaimmal együtt fejezhettem be. Ezután sikeresen felvételiztem egy kéttannyelvű középiskolába, ahol kitűnőre érettségiztem és két nyelvvizsgát is szereztem. Jelenleg  a győri egyetem nemzetközi tanulmányok alapszakos hallgatója vagyok. Szüleim betartották ígéretüket, és így a gyógyulást követően megkaptam a gyermekkorom óta vágyott kutyust, aki azóta is hűséges társam. Rámtalált a szerelem is, már 4 éve vagyok együtt párommal, aki teljes mértékben elfogad.

Ezzel a pozitív példával kívánok minden sorstársamnak sok kitartást és jó egészséget!

Hőseink

2003-ban derült ki betegségem, amit azonnal el is kezdtek kezelni kemoterápiával. A kezelések 2004 nyaráig tartottak. Visszagondolva nagyon hamar eltelt ez az idő. A kórházban nagyon sok lehetőség adódott arra, hogy az ember soha ne unatkozzon. A ...

Tovább

Marosi Zoltán Hősünk

2004. nyarán fejeztem be a kezeléseket és hála istennek, szeptemberben már el tudtam kezdeni a sulit. Pár hétig még reggelente jártam sugárkezelésre,de ez azon kívül, hogy néha elaludtam órán, nem hátráltatott semmiben. A barátaimnak köszönhetően,...

Tovább

Farkas Bálint Hősünk

Üdvözlöm a kicsiket, nagyokat és a kitartó szülőket ebben a személyesen írt életrajzban. A nevem Béndek Fanni. 13 éves vagyok és Siófokon lakom. Kicsi koromban, mikor talán még 4 éves sem voltam egyre többször fájdult meg a lábam. A háziorvosom az...

Tovább

Béndek Fanni Hősünk

Több mint 10 évvel ezelőtt fejeztem be a kórházi kezeléseket. Számos műtét, kemoterápia, végül csontvelő transzplantáció is a „program” része volt. Azóta is jól érzem magam a bőrömben és teljes értékű életet élek. A kórházban és később a különféle...

Tovább

Varga Milán Hősünk

Kozó Viktor vagyok, lassan 15 éve gyógyult. Az időszakról, amikor beteg voltam kevés emlékem maradt, de azok is inkább pozitív töltetűek, hála a rettentő kedves Nővéreknek és Orvosoknak, akik mindig próbáltak mosolyt csalni az arcunkra.
Amiót...

Tovább

Kozó Viktor Hősünk

Betegségem óta már több mint 8 év telt el. Azóta ugyanolyan hétköznapi életét élek, mint más kortársaim. Közeli hozzátartozóim, különösen szüleim, öcsém, nagyszüleim és keresztanyám mindenben mellettem álltak, segítettek ebben a nehéz időszakban. ...

Tovább

Szabó Alexandra Hősünk

Már 10 év telt el azóta, hogy meggyógyultam. A kórházi kezelések bár sok vizsgálattal, lemondással jártak, nem hagytak rossz érzést bennem (igaz, 7 évesen még nem értettem a komolyságát). Mindenki segítőkész és kedves volt velem, az osztályon új b...

Tovább

Hencz Ádám Hősünk